Vérrokonok 3.rész

3.  rész

Szétcsúszva

Nem volt mit tenni. Sebastian oly egyedül maradt, mint a kisujja. Se családja, se rokona, se ismerőse, és legfőképp: se Roy.

–        Miiiii-éééééééért kellett visszaatennnnneeeeeem ***HUKK*** aaaammmm… mit is? Nem t-tu’om… Héj! Ne nézzé’ te szobor! Nekem is kijár egy kis önpusztítás! ***HUKK*** Érted?! Inkábbbb vegyé’ még nekem ilyen jó kis… kis… akármit. ***HUKK***

A fiatal férfi részegen kóricált az utcán. Szabályosan mindenét elvesztette, ráadásul a gép, de leginkább annak tervrajzai nélkül maradásra volt ítélve.

Értelmetlen tévelygése során lüktető zenére lett figyelmes, mely egy közeli szórakozóhelyből szűrődött ki. Nem kellett neki több, odabotorkált.

Az izmos kidobó egy készüléket tartott Sebastian bal csuklójához, majd az egy hangos pittyenéssel levont 3 kreditet a HDICS-jéről.

–        Három órányi munkát von le a belépőért?

A jól megtermett kidobó kifejezéstelen arccal bámult Sebastianra, majd kezéből kiragadta a tömény alkohol tartalmú üveget és a kukába dobta.

–        Há’ jó’ van na! Csak kérdeztem. – védekezett Seb, majd betámolygott a szórakozóhelyre.

A helyiség tele volt szebbnél-szebb nőkkel, prostituáltakkal, táncoslányokkal és férfiakkal egyaránt. Egy kicsit kinézték Sebastiant az alulöltözöttsége miatt, de végül is nem tudtak belekötni.

A hely érdekessége – pontosabban, amelyik a legnagyobb embertömeget vonzotta és a legtöbb kreditet hozta a konyhára – az a „Random-szex” feliratú fülke volt. Férfiak és nők egyaránt igénybe vették a fülke szolgáltatásait. Volt kettő, három, négy vagy több személyes fülke is. Ezen fülkéket egy úgynevezett „Váróterem” előzte meg, ahol a megrendelő kiválaszthatta a személyek számát, és azok nemét, nemeit.

Sebastian épp a váróterem mellett haladt el, mikor valaki hátulról megfogta, és a sor mellett elhurcolva az egyik fülkébe hajította.

–        Ahh fenébe is! Minek ez az erőszak?!

–        Vedd le a ruhád baby. – szólt a parancs közelről.

Sebastian a vak sötétben semmit sem látott.

–        Ki beszél?

–        Az most mindegy drágám. – nyugtatta a női hang.

Kínos csönd következett be, amelyben Seb félig-meddig kijózanodott, s így szólt:

–        Nos, úgy érzem, hogy a mai naptól semmi sem fog nekem számítani.

Ahogy vetkőzni kezdett, a nő szép lassan végigsimította Sebastian félmeztelen felsőtestét, majd a nyakába harapott.

–        Ez jó volt, csináld még. – jelentette ki Sebastian, ahogy a nő mellire mart.

Természetesen az aktus tovább folytatódott. Kicsit bután érezte magát Seb, amiért e roppant mód élvezetes tevékenységet úgy ellenezte. Egy pillanatig Royra gondolt, és sajnálta, amiért tiltotta a nőktől.

„Talán pont egy hasonló, vagy mondjuk akár pont tőle is eltilthattam? Vajon ki vagyok én, hogy elbíráljam mások jövőjét? Mert akár lehetne ő is a barátnője. Vagyis… nem. Roy még nem létezik, úgy, ahogy én sem.” – gondolkodott magában Sebastian, kinek fülében a nő nyögései úgy duruzsoltak, mint tavasszal a méhkaptár, s csókjai íze, mint a friss méz, oly édesnek tűntek szájában.

A nő mikor érezte, hogy partnere nem bírja már sokáig, így szólt:

–        Ejts teherbe!

–        Hogy mi?

–        Nyugi. Szeretnék egy babát. Ennyi az egész.

–        Háttttt őőőőőő…

–        Nyugodtan. Tedd a dolgod.

A nő kivette a vékony, bőrhatású, áttetsző hálót nemes tagjából, mely a második évezred közepén a legmodernebb védekezési módszer volt. Vadul folytatták, s így Sebastian nem bírta sokáig. A nő kuncogott elégedetten, amint célja sikerült. Jókedve a kérdésén is kihallatszott, mely így hangzott:

–        Mondd, mi a neved?

–        Fred. – vágta rá az apja nevét Sebastian.

Maga sem tudta miért, de ez a név ugrott be neki elsőre. Fogalma sem volt arról, hogy pont a tulaj lányának okozott örömöt a fülkében. Csak később derült fény a titokra, mikor Sebastiant elkapta a biztonsági személyzet, majd egy fenti irodába hurcolta.

–        Te hitvány alak! Hogy egy ilyen semmirekellővel? Az én lányom?

–        Őőőő.. Uram! Én… – Seb az előzmények mámorától – és egyébként is még enyhén kótyagosan – hirtelen köpni-nyelni sem tudott.

–        Azt hitted, hogy büntetlenül megúszod? Épp most készülök hozzáadni egy előkelő fiatalemberhez. Ki vagy te, hogy be mered mocskolni a családunk nevét, hírét és makulátlan tisztességét? – kérdezte az apa, majd az asztal alól előkapott egy félautomata gépkarabélyt.

A fegyver réginek számított Sebastian idejében. Mint amikor valaki földgázt éget, oly kékes plazmafoszlányok törtek elő ridegen, a karabély két oldalán végigfutó apró lyukakból.

–        Áhh! Egy M6X18-as. Gondolom ez is a család nevének megőrzéséhez kell. Ja, és külön engedje meg, hogy gratuláljak a prostituáltakkal teli helyiség pompás híréhez és tisztességéhez. – gúnyolódott Sebastian.

–        Te mocsadék!

Sebastian orra eltörött, amikor a tulaj arcon vágta a puskatussal.

–        Papa ne! – kiáltott közbe a tulaj lánya, ki azonnal felrohant apja irodájába, mikor megtudta, hogy Sebastiant elhurcolták.

–        Ann szépen kérlek, maradj ki ebből! – utasította rendre az apa.

Sebastian összeomlott a nő arcát látván, s nevét hallván. A világ elhalkult, fekete-fehérben látta a néma valóságot.

„Az anyám? Mi? Ez… ez nem lehet! Nem és nem! Teherbe ejtettem a saját anyám? De hát… akkor ezek szerint a saját apám lennék? Én fogom magam… ÚR ISTEN!”

Seb arca oly ledöbbentté vált, hogy arra nincs szó, sem több szóból álló kifejezés.

„Felnevelem magam… igen… de muszáj lesz megakadályoznom… nem engedhetem magamnak, hogy megépítsem a gépet Royyal. Anya semmiről sem tudhat. De várj Sebastian. Lehet, hogy meg sem fogantál… vagyis, de, mert nem lennék itt. Pfffuuuujjjjjjjj! Felcsináltam anyámat. Agggggrrrrrhhh… most légy észnél Sebastian Hait! Mától Fred Hait vagy.”

–        Apa, én választottam őt! – bicsaklott össze a szőke lány.

–        Micsoda? Miért?

Seb eközben visszatért a valóságba.

–        Uram! Szeretem a lányát! – úgy Sebastian szigorúan.

Ekkor Ann is és az apja is ledöbbent. Teljesen ésszerű kijelentés volt ez részéről, ugyanis Sebastian belátta, hogy nem veszítheti el jövőbeli feleségét, az anyját. Vigyáznia kell magára, különben ő is megszűnik létezni.

–        Háááááááhhhhhh! – Ann apja elvörösödött, és a fejét szorongatta.

Egy ideig mindenki értetlenül állt a szobában, mígnem tárcsázták a mentőket, amint az apósjelölt összeesett.

A kórházig némán ült Sebastian és Ann a mágnes-sínen közlekedő betegszállítóban, sőt, még a kórház folyosóján sem szóltak egymáshoz.

Másfél óra múlva, az orvos kijött a műtőből.

–        Doktorúr! Mondja, hogy az apám jól van!

–        Sajnálom hölgyem. Az agyvérzése túlságosan erős volt. Az erős dohányzás teljesen tönkretette az agyi ereket. Nem tudtuk megmenteni.

–        Az nem lehet! Menjen vissza, vagy feljelentem magát!

–        Nézze hölgyem, mi mindent megpróbáltunk.

–        Egy fenét próbáltak meg mindent! – Ann keserves sírásra fakadt. – Miért kellett nekem ez az egész?

–        Ann! – fogta meg Sebastian a vállát.

–        Hagyjál! Ez a te hibád! Megölted az apám. Miért kellett azt mondanod, hogy együtt vagyunk? Takarodj! Gyűlöllek!

Az orvos meghátrált, amint Sebastian magához rántotta a nőt.

–        Ide figyelj! Nem lesz semmi baj. Megígérem. Vigyázni fogok rád. Szeretlek!

A nő szemei tágra nyíltak. Fel sem fogta, amit Sebastian mondott, de végtére is, mindegy volt. Ann úgy sírt, mint azelőtt soha, Fred pedig úgy szorította magához, ahogy egy bűnbánó fiútól elvárható 15 év önző magatartás után, és mint leendő férj.

„Nos, a terv sikerült. A táguló pupilla szerint valószínű, hogy belém szeretett. Nézzük a jó oldalát: az apósomtól, aki a nagyapám, örököltünk egy szórakozóhelyet.”

A kórház szürkés-zöld falai közt a fiatal férfi végre igazi családra lelt. Elfogta az érzés, miszerint tartozik valahová. Utoljára hasonlót csak saját idejében, Roy mellett érzett, persze az teljesen más volt. Boldog volt. Életében talán először igazán.